2011. szeptember 4., vasárnap

dr. Bereczki Ibolya: A világjáró mérőszalag


1996-ban Szolnokon, a Damjanich János Múzeumban kiállítást rendeztünk néprajzos kollégáimmal együtt Jász-Nagykun-Szolnok megye népművészetéről. A tárlat helyszíne a finnországi Rihiimaki városának gyönyörű üvegmúzeuma volt. A szállítást kamionnal végezték, hatalmas faládákba csomagoltuk hetekkel előtte a mezőtúri kerámiákat, jászsági főkötőket, ácsolt ládákat. Egy néprajzos mérőszalag nélkül nem létezhet, nekem is volt egy ezeréves darab, 2 méteres. Könnyű, a női táskában könnyen elbújó, talán még egyetemista koromból. Az előkészületekhez elengedhetetlenül kellett, és a csomagoláskor is használtam. A ládákat elvitték, Szentpéterváron át, szárazföldi úton utaztak Finnországba. Néhány hét eltelt közben, hiszen sokáig tartott a kamionút. Én időközben többször kerestem a mérőszalagomat, hiszen mindig a táskámban hordtam azelőtt. Nem volt azonban sehol. Kicsit szomorkodtam, de azért túléltem a dolgot.
Rihiimakibe érkezve, vendéglátóink nagyon kedvesen fogadtak, és másnap hozzá is kezdtünk a kiállítás rendezéséhez, vagyis elkezdtük kicsomagolni a ládákat. Mit tesz Isten, amint az első ládáról lepattant a zár, felhajtottam a csomagolóanyagot, szembeköszönt az elveszettnek hitt mérőszalagom. Zöld volt, kicsit kopott volt – azóta még inkább azzá vált –, de az enyém. Én persze azóta is vágyom rá, hogy eljussak Szentpétervárra. A mérőszalagomnak már sikerült. Jó, hogy visszajött, itt van most is minden nap a táskámban. Mit mérjek meg vele?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése