Az első utazásom során döbbentem rá arra, hogy milyen egy idegen kultúrában, idegen helyen felébredni, mikor semmi sem olyan reggel, mint otthon. Az a reggeli tea, meg a papucs, amibe belelép az ember, baromira hiányzott. Ez amúgy a második utazó bögrém, az első nyugdíjas már, megrepedt, de megvan, félre van téve. Ezért a második utam alkalmával már vittem a saját teámat, akkoriban Earl Gray breakfast teát, ma már Lipton Yellow-t iszom. Ezalatt a 40 év alatt igen hűtlen voltam, mert márkát váltottam. Bárhol is szállok meg, a bögre mellett mindig viszek magammal egy üvegben cukrot és teafiltert, legyen az kemping vagy menő szálloda. Illetve vízforralót is a tea elkészítéséhez. Volt olyan, hogy egy elegáns szálloda portáján használtam a vízforralómat. De tudjátok, ez még az a spirál forraló, az az orosz, nem lehetett a szobában bedugni, így lementem a portára. A portás, gondolom, mondta magában, hogy „Ki ez a barom? Ja, hát magyar!” És azóta minden reggel ez van, ha külföldön vagyok, ha nem. Felkelek, belebújok a saját papucsomba, elkészítem a saját teámat a saját bögrémben. Így volt ez Marokkóban, Kazahsztánban, az NDK-ban, Lengyelországban, Franciaországban, mindenhol Európában, és most itt is, a Művészetek Völgyében. Otthoni tea, otthoni bögre, papucs, a reggeli tea mellé mindig elszívok egy szál cigarettát, ez a rítus az egész napomat meghatározza. Volt, hogy baromi nehéz volt boldogulni, sok volt az üzleti út, baromira nehéz volt az is, hogy jól érezzem magam külföldön, főként ott, ahol nem beszéltek angolul. Ez a szertartás viszont meghatározza a hangulatomat, az egész napomat. Reggel a teraszon a papucsomban, a saját teámat a saját bögrémből szürcsölgetni. Otthon-hangulatot teremtenek számomra ezek a tárgyak, amelyek az évek során a mindennapjaim részévé váltak. Otthont teremtenek mindenhol a világban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése