Sosem voltam egy nagy kiránduló, ha mentem is, csak rövidtávra, egészen kicsi hátizsákokkal, táskákkal. Aztán 13 évvel ezelőtt arra gondoltam, el kéne nekem mennem erre a Sziget Fesztivál nevű helyre, de egyrészt sem hátizsákom, sem sátram nem volt, arról nem is beszélve, hogy sosem voltam több napos sátorozáson előtte. Ezét kölcsön kellett kérnem egy barátom sátrát, és a nagyon messze lakó nagybátyám hátizsákját. Csak addig, amíg nekem is nem lesz saját. A sátrat hamar elnyűttem, azt vennem kellett sajátot. A hátizsák azonban maradt, évről évre. Pedig már amikor kölcsönkértem is nagyon használt volt, mert előtte a nagybátyám is erősen igénybe vette. Aztán néhány próbajárat után kiderült, hogy az új cuccok fele ennyire sem bírják, ezért kénytelen voltam visszatérni ehhez az öreg darabhoz. A dizájnja elavult, a csatok helyén madzag, a kerete dögnehéz csövekből áll. Üresen is nehéz, mint a fene, bezárni is alig bírom néha, úgy megpakolom. Cipelni sem éppen kényelmes egy magamfajta vékony embernek, de a hátizsák csak bírja, tán még jobban is, mint jómagam. Tizenhárom éve szolgál, és ki tudja, mennyit szolgált már előttem is. Remélem, nekem már kitart, ameddig bírom. Igaz, csak egy hetet használom évente (mondtam, ugye, nem vagyok nagy kirándulós), de azért nagyon, nagyon szeretem. A nagybátyám nem hiányolja, úgy tűnik, rám hagyta, én meg magamtól vissza nem fogom adni, annyira hozzám nőtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése