Középiskolás korom óta szemüveges vagyok. Papíron. Ugyanis az utcán (némi hiúságból) csak ritkán viseltem, viselem a szemüvegemet. Most már nincs is igazán szükségem erre, mivel kontaktlencsét hordok. Azonban ha hosszabb útra indulok, vagy csak Budapestről az utolsó IC-vel utazom haza Pécsre (azaz nagy valószínűség szerint aludni fogok) mindig előkerül a szemüvegem, így annak tokja is.
Ezt a tokot hordom a kezdetektől fogva. A tartalma az évek során alakult ki, egy ideje állandó. A szemüvegtörlőt a bátyámtól csentem el. A karkötőt egyszer itt tároltam, aztán valahogy benne maradt. A „vudubabát” a Szigeten vettem, mikor először ott jártam. Egy ugyanilyet a barátnőmnek is vittem, tőle kaptam „cserébe” a medvét. A gyerekrózsafüzért a nagymamám ajándékozta nekem. A radír malacot pedig az általános iskolás tolltartómban találtam pár éve egy takarítás során. Nem volt szívem otthagyni. Gyakorlati hasznuk ezeknek a tárgyaknak a törlőkendőt leszámítva nem igazán van, sőt kissé megnehezítik a szemüvegem tárolását. Hozzájuk, általában a számomra valamiért kedves tárgyakhoz, emlékekhez való kissé talán túlzott ragaszkodásom miatt nem tudok megválni tőlük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése